Részletes vitára bocsátotta az Országgyűlés a köznevelési törvényt. A törvényjavaslat Az iskolai oktatás nevelés közös szabályai c. részben rendelkezik a magyarországi és külhoni magyar fiatalok közötti kapcsolatok kialakítását célzó határon túli kirándulásokról, amelyet a középfokú iskolák 9–11. évfolyamán tart megszervezendőnek. Kezdeményezésünkre az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága módosító javaslatot nyújtott be, ennek értelmében a kirándulásokon részt vevők köre az általános iskolásokra is, pontosabban a közoktatás 7–12. évfolyamán tanulókra terjedne ki.
Az Apáczai Közalapítvány 2011. július 28-ával megszűnt, feladatait jogutódjaként a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vette át. A vonatkozó jogszabályoknak megfelelően elkészült és ezúton nyilvánosságra hozzuk az Apáczai Közalapítványnak, mint kiemelkedően közhasznú szervezetnek, a 2011. évi közhasznúsági jelentését.
„Túl kell terjedni a tanulmányi kiránduláson, ha tetszik, ki kell egészíteni, teljessé kell tenni azt: fel kell építeni a Határtalanul! márkát, internet alapú információ szolgáltatást kell indítani, vetélkedőket kell életre hívni, a szimpatizánsokból hálózatot kell építeni, oktatási segédanyagokat kell készíteni, a külhoni tematikát be kell építeni a pedagógus továbbképzés rendszerébe, további forrásokat kell bevonni.”
Elérhetőek a BGA-11-HA-01. sz. Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és BGA-11-HA-02. sz. Együttműködések magyar szakképző iskolák között c. felhívásokon nyertes pályázók számára szükséges elszámolási nyomtatványok. FIGYELEM! Minden nyertes pályázónak javasoljuk, hogy a nyomtatványokat még a projekt megkezdése előtt töltsék le és tekintsék át.
A budapesti Bókay Árpád Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai az elsők között keltek útra az idei Határtalanul! program keretében. Bókay emléktúra a borvizek vidékén című pályázatuk megvalósítása során testvérvárosukból Tusnádfürdőről kirándulva fedezték fel a Székelyföldet. Élményeikről a projektvezető Vörösné Éles Csilla küldött egy rövid beszámolót. Az alábbiakban a bókaysok úti beszámolójából adunk közre pár sort kedvcsinálóként.
Tegnap sajtótájékoztató keretében jelképesen útnak indult az a közel 15 ezer diák, akik a HATÁRTALANUL! program 2011-es Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között című pályázati felhívásai keretében vesznek részt külhoni utazásokon. Az első kiutazó csoport szeptember 4-én indul.
Megszülettek a Határtalanul! Program 2011. évi pályázatának eredményei!
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Bizottsága augusztus 17-i döntése értelmében a BGA-11-HA-01. sz. Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre c. pályázatokra 325.773.188 forint, míg a BGA-11-HA-02. sz. Együttműködések magyar szakképző iskolák között c. pályázatokra 120.469.801 forint vissza nem térítendő támogatást állapított meg.
Hatszáznál is több pályázat érkezett be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez a HATÁRTALANUL! iskolai kirándulási program 2011-es pályázati felhívásaira. A beérkezett pályázatok adatainak előzetes összesítéséből az látható, hogy a legkedveltebb célterület továbbra is Erdély: az iskolák 64 százaléka választaná ezt az úticélt tanulmányi kirándulásához.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Apáczai Programigazgatósága HATÁRTALANUL! pályázati felhívásainak rövidített változata az interneten több helyen is elérhető, ezek a kivonatok adott esetben félrevezető információt is tartalmazhatnak. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a HATÁRTALANUL! program hiteles pályázati felhívásait, útmutatóit és adatlapjait kizárólag a www.hatartalanul.eu oldalon érhetik el. Javasoljuk, hogy a programra vonatkozó információkért hozzánk forduljanak, a más szervezetektől kapott információk pontosságáért és megbízhatóságáért felelősséget nem vállalunk.
Egy hét múlva lejár a pályázatok beérkezési határideje - legalábbis a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre című felhívásban érintett iskoláknak. Ezért a következő napokban itt az ideje, hogy tértivevényes küldeményként feladják pályázatukat a megadott postacímre. De mit mond a pályázói érdeklődésről honlapunk statisztikája?
A világ magyarságának közel negyede él Magyarország politikai határain kívül, Dél-Amerikától Kalotaszegig. Ráadásul e közösségek hetven százaléka, azaz minden ötödik magyar kisebbségben, szórványban, diaszpórában él. Fontosnak tartjuk, hogy mindenki információhoz juthasson velük kapcsolatban, ezért vásároltuk meg a szorvany.hu domain-t és készítettük el a szórványmagyarságot bemutató oldalt.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a BGA-11-HA-02 Együttműködések magyar szakképző iskolák között c. felhívásunk pályázati adatlapja megváltozott. Az adatlapon a változás nem látható, a javítás az adatlap önkitöltő részét érinti. Honlapunkon a pályázati csomag részeként letölthető adatlapot a mai nappal lecseréltük, kérjük pályázóinkat, hogy pályázataikat 2011. május 27-én, vagy ezt követően letöltött adatlapon nyújtsák be.
Még két hét áll az iskolák rendelkezésére, hogy a HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre című felhívására benyújtsák pályázataikat. A pályázók munkáját segítendő, háromnapos tájékoztatósorozatot szerveztünk, amelynek során munkatársaink a programtervezés és a pályázatírás kapcsán hasznos tanácsokkal igyekeznek ellátni a leendő pályázókat és a résztvevők pályázatírás közben felmerült kérdéseit is megválaszolják.
Tanulmányi kirándulásokra és Együttműködésekre vonatkozóan
A Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között című pályázati felhívások kapcsán a pályázók leggyakrabban feltett kérdéseiből összeállítottuk a Gyakran Ismételt Kérdések listáját.