Határtalanul!
Program
KIK VAGYUNK?
MIT AKARUNK?
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
a Nemzeti Összetartozás Napjáról
A kormány alapvető fontosságúnak tartja a magyarságismeret megerősítését az iskolákban - mondta Hoffmann Rózsa kedden Budapesten.

Az oktatási államtitkár az Apáczai Közalapítvány által szervezett, a nemzeti összetartozás emléknapjához kapcsolódó tanácskozáson, újságírók előtt kiemelte: fontos, hogy a "magyar politikai határokon belül" élő diákok gondolkodásában pótolják, illetve a helyükre tegyék azokat az ismereteket, amelyek nincsenek meg vagy zavarosak. (MTI)
Bemutattuk a HATÁRTALANUL! programot
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Apáczai Közalapítvány valós tartalmat kíván adni a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti döntésnek, ezért országos programot indított HATÁRTALANUL! címmel a határon túli magyar és a magyarországi diákok közötti személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére. 2010. május 27-én Budapesten került sor a program nyilvános sajtóbemutatójára. Az esemény házigazdái Rúzsa Magdi előadóművész és Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabda válogatott kapus voltak.
Apáczai élő öröksége
Január 12-én, kedden este 20.00-tól 21.00 óráig a Magyar Katolikus Rádióban az Őrjárat című műsor vendége lesz Csete Örs, közalapítványunk igazgatója. 
Határtalanul! Program
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Budapest, I. Szentháromság tér 6.
1250 Budapest, Pf: 32
program@hatartalanul.eu
+ 36 1 302 53 03
e-mail: program@hatartalanul.eu
Expressz infó első kézből a Határtalanul! csoport tagjainak.
Erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki kollégiumokban.
Hatezren megjárták, tizennyolcezren látták. Mi az?
Napról napra, nem csak pályázóknak.
Magyarok, itt, a Kárpát-medencében.



„…Az oktatásügyről csak úgy érdemes gondolkodni, ha a hozzá kapcsolódó terv egészében és egyes elemeiben is létező és valós gondokra válaszol. Melyek tehát azok a jelentősebb problémák, amelyekre a nemzetpolitika cselekvései felépülhetnek és milyen célokat kell beteljesíteniük e cselekvéseknek? A jelen és a közeljövő tennivalóit meghatározza 1) a magyar népesség fogyása, 2) a biztonság hiánya a külhoni relációkban valamint 3) a nemzet széttagoltsága…”

Letölthető: Növekedés, biztonság, egység (pdf)  
 
 
„… Mi az akadálya, hogy magyarországi diákok a szomszédos országok magyar tannyelvű szakközépiskoláiba menjenek gyakorlati részképzésre? A válasz egyszerű: mert nincsen emberi kapcsolat a különböző országokban működő magyar tanintézmények vezetői között. Nem ismerik egymást, egymás intézményét, és így az együttműködés lehetőségeit
sem…”
 
Bővebben: www.magyariskola.hu
Figyelem! Az oldalon  térképek találhatók. Egyes régebbi böngészőverziók használata esetén ezek néhány funkciója nem érhető el. Ilyen esetben javasoljuk frissítse böngészőjét.

A leggyakoribb böngészőtípusok támogatott verziói:

Internet Explorer 8 vagy újabb,
Mozilla Firefox 3.0 vagy újabb,
Opera 10 vagy újabb,
Google Chrome